"Jöhetnek utánam a fiatalok és folytathatják a munkámat,
járhatják az utat, amit én is segítettem törni,
jóakarattal, népünkért, magyarságunkért, fiainkért."

Kós Károly
(1883-1977)

Iskolánk névadóját, Kós Károlyt úgy is szokták emlegetni, mint az utolsó magyar polihisztort. Nem véletlen ez a jelző, hiszen Kós Károly nemcsak az építészet területén tette le a névjegyét, nemcsak az egyik legnagyobb magyar építész-tervezőként került be neve a köztudatba, hanem úgy is, mint irodalmár, regény- és újságíró, grafikus, politikus, a transzszilvanizmus egyik szülőatyja, a Trianon után elszakított erdélyi magyarság egyik vezéralakja, a XX. század egyik legtevékenyebb erdélyi értelmiségije.

Kós Károly 1883. december 16-án született Temesváron, egy szász nemzetiségű, postatisztviselőként dolgozó apa (Karl Kosch) és egy francia származású anya (Sidonie Sivet) egyetlen fiaként. Láthatjuk tehát, hogy Kós Károly nem magyar szülők gyermeke volt, később (tudatosan) mégis magyarnak vallotta magát. Amikor Kós Károly négyéves volt, a család Nagyszebenbe költözött. Iskoláinak első három osztályát ott végezte el. Mivel a postatisztviselő édesapát 1892-ben Kolozsvárra helyezték, a család is vele tartott. Az ifjú Kós Károly a kolozsvári Református Kollégiumban, majd Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol 1901-ben érettségizett. 1902-től a budapesti József Műegyetem általános mérnöki szakán tanult. Azonban -ahogy azt életrajzában megvallotta- nem tudott megbarátkozni azzal a szakkal, ezért másodév végén átiratkozott az egyetem építészeti karára. Már az egyetemi évei alatt több tervvel felhívta magára a figyelmet. 1907-ben sikeresen befejezte az egyetemet és megkapta az építészmérnöki diplomát. A diploma megszerzése után Kós Károly Budapesten maradt. Előbb építési irodákban dolgozott, majd 1908-ban önálló irodát nyitott és még abban az évben meg is kapta első megbízását, az óbudai református parókia és imaház megtervezésére. Ezután sorra kapta a megbízásokat: zebegényi római katolikus templom (1908-1909), Budapesten az állatkerti pavilonok (1909-10), a városmajor utcai iskola (1910-12) és a Kispesti Munkás és Tisztviselőtelep központja (ún. Wekerle-telep, 1912-13), Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum (1911-12), Kolozsvárott a Monostori úti református templom (1912-1913) stb. Időközben megjelent több szépirodalmi munkája is (Atila királról Ének, 1909; Régi Kalotaszeg, 1911). 1910-ben megházasodott. Feleségül vette a türei református pap lányát, Balázs Idát. Neki készítette jegyajándék gyanánt a híres Székely balladák című könyvecskét. Még szintén 1910-ben az erdélyi Sztánán felépítette híres házát, amit Varjú-várnak nevezett. Az első világháborúban (1914-1918) Kós Károlyt is behívták katonának, de hamar felmentették a szolgálat alól, mert építészeti feladatokkal bízták meg, valamint 1916-ban megbízást kapott az új magyar király (IV. Károly) koronázásának alkalmából a budai Vár díszítésének tervezésére, és a terv kivitelezésére. Ezután -még a háború alatt- 1917/18-ban, mint állami ösztöndíjas Konstantinápolyban (Isztambul) volt tanulmányúton és megírta a Sztambul című monográfiáját. Kós Károly életére döntő befolyással voltak az első világháború után történtek: Trianon, Erdély Romániához való csatolása. Kós hű maradt a szülőföldjéhez és a biztos budapesti megélhetés helyett (az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezték ki), hazaköltözött Sztánára és a kisebbségbe taszított erdélyi magyarság egyik szellemi vezére lett. Ahogy önéletrajzában írja: "...hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten...". A szülőföld, a történelmi Erdély -azon belül pedig a Kalotaszeg- minden tekintetben nagyon fontos volt Kós Károly életében, ezért nem tudott tőle elszakadni. Részt vett Bánffyhunyadon a Kalotaszegi Köztársaság megszervezésében, az Erdélyi Néppárt titkára volt, a Vasárnap című újságban rendszeresen publikált, az Erdélyi Helikon szerkesztője volt. Vagyis aktívan részt vett az erdélyi magyar közéletben. Ezek után viszont nem kapott nagyobb építészeti megrendelést, így inkább csak városi és vidéki lakóházakat tervezett. Mivel Erdélyben (Romániában) az építészetből nem lehetett megélni, Kós -kényszerből is- egyre aktívabban foglalkozott az írással. Ekkor született többek között a Varjú-nemzetség című regénye (1925), a Gálok (1930), a Kalotaszeg (1932), vagy Az Országépítő (1934). A második világháború alatt (amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz) létrehozták Kolozsvárott a Mezőgazdasági Főiskolát, ahol Kós tanári állást vállat. A háború után azonban (mivel Erdélyt visszacsatolták Romániához) a főiskola Magyarországra költözött. Kós is jöhetett volna, de Ő ismét a szülőföldön való maradást választotta, annak ellenére, hogy 1944-ben sztánai házát kirabolták és részben elpusztították a románok. Emiatt kénytelen volt beköltözni családjával Kolozsvárra és ismét új életet kezdeni. A Magyar Népi Szövetségben ismét politizálni kezdett, 1946 és '48 között pedig képviselő volt a román parlamentben, emellett a Világosság című lapot szerkesztette. 1953-ig (70 éves koráig) Kolozsvárott tanított az újra létrehozott Mezőgazdasági Főiskolán, majd nyugdíjba vonult és csendesen élt 1977-es haláláig. Közben több kitüntetést is kapott, szépirodalmi és szakkönyveket írt. (1967-ben például megjelent a Hármaskönyv c. kötete, amely irodalmi, művészeti tanulmányainak, és publicisztikai írásainak válogatása.) Kós Károly 1977. augusztus 24-én halt meg Kolozsvárott, ahol a házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az egyetemes és az erdélyi magyarságot is pótolhatatlan veszteség érte. Iskolánk 1987-től büszkén viseli Kós Károly nevét és igyekszik ápolni az emlékét, hiszen Ő mind a diákok, mind a tanárok számára példakép lehet. Ma is példát mutat számunkra ember- és hazaszeretetből, az egyéni érdek közösségi érdek alá rendeléséből, a magyarságért való tenni akarásból, a munkában való legjobbra törekvés igényéből, az ember és természet közötti harmóniából, amely építészeti alkotásaiban jelent meg. Mi úgy tekintünk Kós Károlyra, mint életépítőre, akinek szellemisége és munkássága méltó arra, hogy az utókor emlékezzen rá. Ezért rendezi meg iskolánk minden esztendő decemberének 16. napján -Kós Károly halálának évfordulóján- az ún. Kós-tusát, melyen az elsős diákok egy vetélkedő keretében megemlékeznek névadónkról. Kós Károly -mint építész- az erdélyi, különösen a kalotaszegi és a székely népi építészetből új és csak rá jellemző egyedi stílust hozott létre. Több középület, iskola, templom, lakóház fűződik a nevéhez és ezek az épületek ma is méltó ékei az adott környezetnek. Iskolánk pedig arra törekszik, hogy méltó módon viselje a nagy építész, polihisztor Kós Károly nevét.