Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 februárjában vettük fel a testvériskolai kapcsolatot a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskolával. Az eltelt negyed évszázad alatt sok száz kósos diák ismerkedhetett meg Erdély történelmi emlékhelyeivel, és mintegy ezer székely diáknak mutathattuk meg Miskolc és környékének nevezetességeit.

A jubileum alkalmából iskolánk 17 fős küldöttsége június 7-10. között utazott Székelyudvarhelyre, ahol az iskola udvarán meghitt ünnepség keretében állítottuk fel testvérkapcsolatunk emlékére az iskolánk diákjai által faragott kopjafát. Megtekintettük Székelyudvarhelyet, és kirándultunk a környéken, Szelykén megkoszorúztuk Orbán Balázs, Farkaslakán pedig Tamási Áron sírját. Láttunk gyönyörű székelyföldi templomokat, megcsodáltuk a korondi fazekasok alkotásait és Kőrispatakon a szalmakalap múzeumot. Tizedikén az udvarhelyi testvériskola 35 fős küldöttségével együtt utaztunk vissza Miskolcra, útközben közös kulturális programokon vettünk részt. Ellátogattunk Érmindszentre, Ady Endre szülőfalujába, majd Nagykárolyban megtekintettük a Károlyi-család kastélyát, Kaplonyban pedig a családi sírhelyet.

Miskolc kulturális és történelmi nevezetességeinek megtekintésén túl barátainknak megmutattuk Budapest legfontosabb látnivalóit is. Megtekintettük a Csodák Palotáját, a Budai Várat, a Halászbástyát, a Lánchidat, a Parlamentet, az Andrássy utat, a Hősök terét a Vajdahunyad várral.

Kirándultunk a Felvidéken, ahol Kassa magyar vonatkozású emlékhelyeit látogattuk meg. A Dóm alagsorában, a Rákóczi-kriptában kis ünnepi műsorral emlékeztünk a nagyságos fejedelemre, és emlékszalagot helyeztünk el az ott lévő kis kopjafánkra.

A program zárásaként szombaton részt vettünk a harsányi Szürke Marha Fesztiválon.

A jubileumi ünnepségsorozatról 16-án indultak vissza barátaink Székelyudvarhelyre, szülőhelyükre, azzal a szent meggyőződéssel, hogy a két iskola közötti negyedszázados kapcsolat sok-sok baráti kapcsolatot eredményezett, és hozzájárult a nemzetünk összetartozásának erősítéséhez.